havazik

kereskedők szava mosta át... az utcát
kerekítette az éj... dalomat délre
küldöm... s várom, jössz-e még, ó jössz-e még...

a sarokkőn gubbasztok... ködön ugráló fény alatt
számolok... beállásáról a csendnek, a némaságnak
az éjben... zajong a pattogás és a kiáltás...

rakatnyi pehely sikolt örömében... Vége
az útnak!...lepleként alszanak
csak... azzal nem számolnak, hogy fagy van...

...nekik is fagy van...

portré

a monitorom előtt ülök és, mint
üres képkeret nézek most magamra...
látom magamban gyermekeim,
fiam és lányom, vérem és szavaim,
a mosolyt, az ölelést, a tündérmesét,
ami az élet Velük, Vele. Igen,
ott van a feleségem is, igen
ott van édesanyjuk, ott vagy Te is.

Egy kanapén ülünk mind, s most
a családom néz rám...


Isten áldjon Benneteket!

Vagy!

zöld teát szürcsölök és Rád gondolok!
fura karcolatokat gondolatokra hordva,
babként bóbiskoló apró emberke, én, tűnődöm...
magam pásztázom kézi nagyítómmal
feleslegesen... hisz, arcomba is hazudok felőled...
de tudnod kell, kereslek, mert egyszer már
Rád találtam...